gyengejóelmegyközepeskitünő (3 szavazat, összesen: 5.00 / 5)
Loading ... Loading ...

A Nike Junior Tour hazai döntőjéből négy győztes utazhat ki a nemzetközi fináléra, amelyet az év végén a Bahamákon bonyolítanak le

Az idén 13. alkalommal rendezik meg Magyarországon a korosztályos teniszezők kiemelkedő versenysorozatát, a Nike Junior Tourt, amelyen a legtehetségesebb 12 és 14 éves játékosok vehetnek részt.

“A célunk az, hogy minél több fiatal teniszező számára váljon elérhetővé a rendezvénysorozat, másrészt, hogy a legjobbak világszinten is összemérhessék erejüket a nemzetközi döntőben” – mondta Horváth Ernő, a viadal főszervezője. “Az öt versenyből álló viadal első megmérettetését a hét végén bonyolították le Kecskeméten, ezt követően budapesti és egy keszthelyi állomás következik. Az országos döntőt a fővárosi Match-Point teniszklubban rendezik szeptember 11-12-én.”

A hazai döntőből kikerülő négy győztes utazhat ki a nemzetközi fináléra, amelyet az év végén a Bahamákon, Colombus Islandon bonyolítanak le. A kint tartózkodás költségeit a Nike fizeti és a hazai szövetséggel együtt az utazást is jelentős részben támogatja. A sorozatban 54 ország több mint tízezer teniszpalántája indul.

Az NJT történetének eddigi legsikeresebb játékosa a világranglistán jelenleg második Rafael Nadal volt, aki négy versenyből három alkalommal nyerte meg a nemzetközi döntőt. Mellette olyan teniszcsillagok tűntek fel, mint Tomas Berdych, Robin Söderling és a legutóbbi US Openen győztes Juan Martin del Potro. A 17 esztendős Fucsovics Márton, az egyik legígéretesebb hazai tehetség, aki tavaly a juniorok között megnyerte a párosversenyt a US Openen, az idén pedig egyesben az elődöntőig jutott az Australian Openen, szintén szép eredményeket ért el a sorozat nemzetközi döntőjében.

Népszerűség: 4%

megtekintve 13202 / 1168

Hozzászólások

Nincs vélemény a témában: “Magyar teniszpalánták Nadal nyomdokaiban”

Szerinted?